10 éve az üzleti élet jogásza

2021.09.15.

10 éve az üzleti élet jogásza

Ügyvédi Irodánk idén ünnepli alapításának 10 éves évfordulóját és nyújt jogi szolgáltatást immár egy évtizede magas színvonalon partnerei részére. Az elmúlt időszak sikere csapatunk közös eredménye.

Szomorú tény, hogy a magyar vállalkozások kevesebb mint fele éli meg a 10 éves kort, így ezen statisztika ismeretében különösen büszkék vagyunk arra, hogy idén már elmondhatjuk magunkról, hogy egy évtizede vagyunk jelen a jogi szolgáltatások piacán.

 

2011Ügyvédi Irodánkat 2011. Szeptemberében alapítottuk, az ingatlanpiaci válság okozta recesszió kellős közepén és talán pont ez a nehéz gazdasági környezet hívta életre azt a hozzáállást és szemléletet, ami későbbi sikereinket eredményezte.

Gergővel (dr. Tóth Gergely) tekintve, hogy 14 éves korunk óta barátok voltunk, a középiskola, az egyetemi évek és az azonos irodában eltöltött ügyvédjelölti időszak után úgy gondoltuk a közös ügyvédi iroda létrehozásába is együtt vágunk bele.

 

Az alapításkori víziónk egy olyan nyugati mintára működő modern ügyvédi iroda létrehozása volt, melynek elsődleges középpontjában maga az ügyfél és a nyújtott szolgáltatás minősége áll, szemben az ügyvédi hivatás társadalmilag kialakult "ügyvéd központú" tekintélye helyett. Meggyőződésünk volt már akkor is, hogy egy ügyvédnek ügyfeleivel érthetően és partnerként kell kommunikálnia, nem „magas lóról” vagy a mindentudás látszatát keltve, a tiszteletre pedig nem alanyi jogon a név előtti „dr.” vagy az „ügyvéd” szó miatt, hanem elért eredményei, szakmai tudása és alázata alapján méltó.

Célunk az volt, hogy Miskolcon és a régióban is létrejöjjön olyan jogi szolgáltatás nyújtó ügyvédi iroda mely nagy létszámmal, de versenyképesen képes kiszolgálni a nemzetközi, multinacionális cégek és nagyvállalatok igényeit és képes lépést tartani a kor és az üzleti szféra növekvő elvárásaival.

Az arculat és a brand létrehozásakor is tudatosan törekedtünk eltérő felfogásunk kommunikálására, így kifejezetten kerültük az ismert és széles körben jogászok által használt elemeket, mint a mérleg, paragrafus, Iustitia stb.

 

Az Igazság Szája (La Bocca della Veritá), logónkká emelése, egy gyermekkori traumából ered: 4 éves koromban álltam először szemtől szemben Rómában e zord kőarccal és miután a szüleim felvilágosítottak, hogy a hazugok kezét leharapja, komolyan tartottam tőle, hogy kéz nélkül végződik a találkozás, ezért csak nagy sírás közepette mertem kiállni a próbát. Később szimbólumot kreáltam e traumámból (a’la Bruce Wayne), mely drámaiságával és szokatlanságával azon túl, hogy kifejezi hozzáállásbeli különbözőségünket, utal filozófiánkra, mely szerint az igazság sokszor fájdalmas és kegyetlen, azonban még ebben az esetben is az ügyvéd feladata a valós helyzet ismertetése, nem pedig azt mondani amit az ügyfél hallani szeretne.

 

A mondás úgy tartja: „A sikerhez nincs lift. A lépcsőt kell használni. Fokról fokra.”.

Első generációs ügyvédként számunkra is csak a „lépcsőház” használata maradt, így bruttó 4 év (3 év kötelező gyakorlat + kb. 1 év szakvizsga) ügyvédjelölti időszakot követően, az induláshoz szükséges dolgok kifizetése után kezdtük meg, üres zsebbel, de elszántan a menetelést azon a bizonyos lépcsőn.

 

J&T logoEkkor alakult a JÁMBOR & TÓTH Ügyvédi Iroda két alapítóval.

 

Ez volt az az időszak, ami sok kezdő ügyvéd számára ismerős: amikor az ügyvéd még egy személyben a titkárnő, az iktató, a takarító, a pénzügyes, a marketinges, a sales, a HR-es és a kontroller. Napközben ügyfeleket kezel és tárgyal, cikázik a bíróság, a partnerek és az iroda között, délután postára és hivatalokba rohangál, este írja a szerződéseket, beadványokat, hétvégén meg próbálja utolérni önmagát.

A kitartáson és a problémamegoldó hozzáálláson túl, már a kezdetektől fogva komolyan áldoztunk arra, hogy használjuk a technika adta lehetőségeket, melyek segítik a hatékony és magas színvonalú szolgáltatás nyújtást, valamint folyamatosan bővítsük a csapatot.

Az évek során elért eredményeinket így újabb beruházásokra, az iroda és a csapat folyamatos bővítésére, fejlesztésére és továbbképzésére fordítottuk. Az első nagyobb megbízási díjakat és nyereségeket mindig inkább újabb munkatársakra, egy hatékonyabb munkavégzést segítő szoftverre, vagy egy hasznos továbbképzésre semmint egy új, menő autóra fordítottuk.

 

2013-ban vettük fel az első alkalmazottat, 2015-re már nyolcan voltunk.

JTK Logo2017-ben csatlakozott az iroda tulajdonosaihoz Ádám (dr. Kolláth Ádám) először junior partnerként és hozott új lendületet a szemléletünkbe és a működésbe, majd vált 2018-ra teljes jogú partnerré. Ekkor változtattuk az iroda nevét JÁMBOR TÓTH KOLLÁTH Ügyvédi Irodára.

Már az induláskor komoly versenyelőnyt és lendületet adott nyelvtudásunk (Az első igazán komoly megbízásunk is egy külföldi tulajdonú beruházó projektjének jogi menedzsmentje volt, melynek menedzselése 0km-es ügyvédként igazi komplex kihívás volt). 2021-re eljutottunk oda, hogy megbízóink több mint felét már külföldi cégek adják és az irodánkban teljes bábeli hangzavar uralkodik a beszélt nyelvek tekintetében.

 

Az évek bebizonyították, hogy többen mindig többre lehet jutni. A csapatként való működés, az együttgondolkodás, a több szemléletnek és véleménynek teret engedő működés, egymás segítése és kiegészítése, ebben az egyébként, egyéni teljesítményre épülő ágazatban is jobban működik. Őszintén hiszem, hogy ez volt eddigi sikerünk legfőbb záloga.

A kezdetekben két taggal indult irodánk mára 16 főből álló csapatával és számos együttműködő partnerével, valamint a még szélesebb szolgáltatási spektrumot lefedő az Irodánk vezetésével megalapított JÁMBOR TÓTH KOLLÁTH & PARTNERS ÜGYVÉDI TÁRSULÁS létrehozásával a régió egyik vezető jogi szereplőjévé nőtte ki magát.

 

Jelenleg sikeresen képviselünk számos helyi és nemzetközi nagyvállalatot, ugyanakkor továbbra is kiemelt figyelmet fordítunk a kis és középvállalkozásokra, valamint lakossági és civil szektor kiszolgálására.

 

A következő 10 évben is célunk, hogy megőrizzük a munkához való alázatunkat, szolgáltatásunk színvonalát és problémamegoldó hozzáállásunkat.

 

Szerző: dr. Jámbor Igor Roland


 

vissza

Blog

Új tulajdonos partnert avatunk!

Új tulajdonos partnert avatunk!

JTK&Partners | 2024.03.07.

Kollégánk dr. Kiss Dorottya LLM. ügyvéd, közbeszerzési szakjogász, 2024. március hó 1. napjától kezdődően immár a JÁMBOR TÓTH KOLLÁTH Ügyvédi Iroda tulajdonos (equity) partnere.

Részletek >
Új ügyvéd a JTK & PARTNERS csapatában

Új ügyvéd a JTK & PARTNERS csapatában

JTK&Partners | 2024.02.21.

A 2024-es évnek a JTK & PARTNERS újabb ügyvéd munkatárssal indul neki. Dr. Bajtainé dr. Cserjés Alexandra 2023-ban sikeresen letette ügyvédi szakvizsgáját, és azóta már ügyvédként, szakmai elkötelezettségével és kiváló szaktudásával járul hozzá irodánk növekvő sikeréhez.

Részletek >
JÁMBOR TÓTH KOLLÁTH Ügyvédi Iroda
Név *:
Telefon *:
Email *:
Probléma leírása: *:

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!