Fontos jogerős döntés jogtalanul visszavont EU támogatás ügyében

2025.12.02.

Fontos jogerős döntés jogtalanul visszavont EU támogatás ügyében

A Fővárosi Ítélőtábla ügyfelünk javára megváltoztatta az elsőfokú ítéletet egy uniós pályázatot érintő ügyben. A döntés jelentősége, hogy a bíróság egyértelműsítette, hogy pusztán technikai paraméterek módosulása (jelen esetben a projekt helyszíne) nem teszik visszakövetelhetővé a támogatást, ha a pályázat egyébként megvalósult.

Ügyfelünk évekkel ezelőtt sikeresen valósított meg egy uniós támogatásból finanszírozott beruházást egy borsodi településen, amelyet a támogató hatóság a helyszínen és dokumentáció szerint is teljes körűen ellenőrzött és jóvá is hagyott. Ennek ellenére egy adminisztratív jellegű hiányosság miatt 2023-ban a hatóság utólag a támogatási szerződéstől elállt, és több mint 100 millió forint visszafizetésére kötelezte ügyfelünket arra hivatkozva, hogy a projekt nem a megfelelő helyszínen valósult meg.

  

Az elállás miatt a Kedvezményezettet jogtalanul kötelezték több mint 100 millió forint támogatás és annak kamatai visszafizetésére. A másodfokú bíróság most jogerősen kimondta: az elállás az állam részéről jogszerűtlen volt, és a támogatást nem kellett volna visszakövetelni.

  

Az Ítélőtábla kiemelte, hogy:

- A projekt egyetlen megvalósítási helyszínen valósult meg, még ha az ingatlan több helyrajzi számhoz is kapcsolódott – ez egy egységes gazdasági és fizikai terület, így nem tekinthető eltérésnek a támogatási szerződéstől. 

- Az állam nem bizonyította, hogy a megvalósítási helyszín alkalmatlan lett volna a projekt végrehajtására

- Mindezek alapján egyik elállási ok sem volt megalapozott, így a támogatási szerződés nem szűnt meg, az elállás joghatás kiváltására alkalmatlan volt.

- Mivel az ügyfelünk minden feltételt teljesített, a bíróság megállapította: a támogatás jogszerűen járt, ezért az állam köteles visszafizetni számára a jogalap nélkül inkasszált több mint 100 millió Ft-ot, valamint a perköltséget.

   

Ez az ítélet fontos üzenet:
-  A támogatott vállalkozások nem tehetők felelőssé pusztán adminisztratív részletkérdések miatt, ha a projekt valós és ellenőrizhető módon megvalósult.

- A szabálytalanságot az eljáró bíróságnak vizsgálnia kell az elállás jogszerűségének és annak súlyának mérlegelése körében.  

Köszönjük Ügyfelünk bizalmát, és büszkék vagyunk, hogy sikeresen képviselhettük az igazát.

  

Jámbor Tóth Kolláth Ügyvédi Iroda
— stratégiai jogi védelem vállalkozásoknak

#jtkpartners #ugyved #szaaálytalansag #eutamogatas #perkepviselet

vissza

Blog

MINDENT A KÉZBESÍTÉSI MEGBÍZOTTRÓL

MINDENT A KÉZBESÍTÉSI MEGBÍZOTTRÓL

JTK&Partners | 2026.03.18.

Ha cégalapításon töröd a fejed, és a vállalkozásban külföldi szálak is vannak, biztosan találkozni fogsz a „kézbesítési megbízott” kifejezéssel.
Bár elsőre csak egy felesleges adminisztrációs nyűgnek tűnhet, valójában a céged biztonságának egyik alappillére. Nézzük meg, mikor van rá szükséged, mit csinál pontosan, és miért érdemes profira bízni ezt a feladatot!

Részletek >
4 napos munkahét: HR-blöff vagy a jövő legvonzóbb cégmodellje?

4 napos munkahét: HR-blöff vagy a jövő legvonzóbb cégmodellje?

JTK&Partners | 2026.03.13.

A péntek az új szombat? Egyre több cégvezető teszi fel a kérdést: vajon tényleg működik a 4 napos munkahét, vagy ez csak egy hangzatos startup-utópia?
Talán már a te cégednél is felmerült már, hogy a hatékonyságot nem feltétlenül az irodában töltött órák számában kell mérni. Nézzük meg, hogyan csinálják a nagyok, és milyen konkrét lehetőségeket ad a magyar Munka Törvénykönyve (Mt.) a bevezetésre.

Részletek >
JÁMBOR TÓTH KOLLÁTH & PARTNERS
Név *:
Telefon *:
Email *:
Probléma leírása: *:

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!