KLÍMAPEREK
2024.11.07.
Egy európai állam kormányát elmarasztalta a saját legfelsőbb bírósága arra alapítva, hogy az nem tartja be a vállalt klímacélokat, ezáltal sérti állampolgárai emberi jogait.
A klímaperek száma egyre növekszik és talán érdemi környezetvédelmi intézkedéseket és változást hozhatnak.
Milyen az, amikor a természettudomány és a jog felfogása feszül egymásnak az ún. klímaperek során?
Míg a természettudomány változó adatokkal és előrejelzésekkel szolgál, a jogi rendszerek évszázados szabályokra és doktrínákra épülnek, amelyeket nehéz hatékonyan alkalmazni a modern környezeti problémákra. Ez a diszharmónia gyakran akadályozza az effektív jogi fellépést a klímaváltozás ellen.
MI IS AZ A KLÍMAPER?
A klímaperek – vagy éghajlatváltozási perek – gyűjtőfogalomként szolgálnak az éghajlatváltozással kapcsolatos jogi eljárásokra. Ezek közé tartoznak különböző típusú eljárások, például azok, amelyekben egyedi üvegházhatású gázkibocsátók felelősségre vonását, vagy az éghajlatváltozásból eredő károk megtérítésére irányuló igények kielégítését kérik. Az ilyen perek lefolytatása nemzeti és nemzetközi bíróságok előtt is történhet, a releváns nemzeti vagy nemzetközi jogszabályok alkalmazásával. Anyagi jogi szempontból ezek az eljárások felölelik az alkotmányos rendelkezések, fogyasztóvédelmi törvények, társasági jogi normák, valamint nemzetközi emberi jogi előírások alkalmazását is.
A klímaperek száma és jelentősége egyre növekszik, amit jól tükröznek az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) adatai is: 2017-ben 24 országban 884 ilyen per zajlott, míg 2020-ra ez a szám 3 országban már meghaladta az 1550-et. 2023-ban közzétett jelentés szerint pedig 2022 végére világszerte 2 180 klímaper volt folyamatban és 65 különböző joghatóságban.
A GAME CHANGER: AZ URGENDA-ÍTÉLET
Az Urgenda-ítétel olyan, mint a jó reggeli kávé - nélkülözhetetlen az ébredéshez. Jelentősége abban rejlik, hogy az Urgenda ügy volt az első olyan eset Európában, ahol egy civil szervezet sikeresen beperelte a kormányt klímaváltozási intézkedések elmulasztása miatt. Az ítélet meghatározó precedenst teremtett, mivel a holland Legfelsőbb Bíróság (Hoge Raad) kimondta, hogy a kormányoknak nemcsak politikai, hanem jogi kötelességük is védeni állampolgáraikat a klímaváltozás okozta veszélyektől. A bíróság kimondta azt is, hogy a holland kormány köteles 2020 végéig legalább 25%-kal csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest. Ez a 2019-es ügy rávilágít arra, hogy a jogi rendszerek képesek és kötelesek beavatkozni, ha a kormányok nem teljesítik környezetvédelmi kötelezettségeiket.
A KERESET JOGALAPJAI ÉS A TÉNYÁLLÁS
Az Urgenda Alapítvány keresetének az alapja a kormány klímavédelmi intézkedéseinek elégtelensége volt, amely szerint az ország megsérti a holland polgári törvénykönyvben deklarált gondossági kötelezettséget, illetve az Emberi Jogok Európai Egyezményébe foglalt emberi jogokat, különösen az élethez való jogot (2. cikk) és a magánélethez való jogot (8. cikk). A felperesek azzal érveltek, hogy Hollandia klímacéljai, különösen a 2020-ig kitűzött csökkentési arány, nem felelnek meg a nemzetközi ajánlásoknak és tudományos konszenzusnak, ami súlyos kockázatot jelent a klímaváltozás szempontjából. Az érvelés szerint Hollandia – másik 195 országgal együtt – elismerte a párizsi klímamegállapodást előkészítő Cancúni Megállapodásban, hogy a 2 °C-ot meghaladó globális átlaghőmérséklet-növekedés „veszélyes” klímaváltozást eredményez. Ennek ellenére, Hollandia ÜHG-csökkentési intézkedései jelentősen elmaradnak attól, ami szükséges lenne e veszély elkerülésére. Ez nemcsak gondatlanságnak minősül, ami kárt okoz az állampolgároknak, hanem megsérti az Emberi Jogok Európai Egyezményében garantált élethez való jogot és a magánélethez való jogot. Hollandia 2020-ra vonatkozó eredeti mitigációs célkitűzése az 1990-es bázisévhez viszonyított 30%-os kibocsátáscsökkentés volt. Azonban 2011-ben a kormány ezt a célt 20%-ra mérsékelte. Ezt követően ugyanakkor 2030-ig 49%-os, 2050-ig pedig 95%-os kibocsátáscsökkentést irányzott elő, amely célokat a holland klímatörvény is rögzíti. Ugyanakkor nem történt meg annak részletes indoklása, hogy a jogalkotó milyen tényekre alapozva tartja megfelelőnek, illetve biztonságosnak azt, hogy a nemzetközi szinten gyakran hangoztatott, legalább 25%-os csökkentési célt 2020-ig alacsonyabb szintre helyezze.
KÖZÖSSÉGI ÉS EGYÉNI ÉRDEKEK KÖZÖTTI ÖRÖKÖS FESZÜLTSÉG
A klímaperek során a bíróságoknak évszázados jogi doktrínákat kell alkalmazniuk a modern természettudományos eredményekre. A természettudomány eleme a folyamatos változás és újrafogalmazás, míg a jog a stabilitás és a következetesség alapelveire épül. Ez a kontraszt rávilágít arra a mélyebb kérdésre, hogy vajon hogyan képes egy olyan rendszer, amely a rögzített szabályokra támaszkodik, befogadni és kezelni egy olyan világot, amelyben a tudományos igazságok állandóan fejlődnek és átalakulnak. Ez nem csupán technikai kihívás, hanem filozófiai dilemma is, amely a jog rugalmatlanságát és a természettudomány dinamikus természetét állítja szembe egymással. Az egyik legfontosabb kérdés a kollektív felelősség mértéke: milyen mértékben tartozik egy nemzet kormánya felelősséggel a globális kihívások, például a klímaváltozás kezeléséért? Hol húzódik az állam gondossági kötelezettségének határa a klímavédelem terén? Vajon az államnak minden tudományosan indokolt lépést meg kell tennie, vagy van mozgástere a gazdasági és politikai megfontolások figyelembevételére?
AZ URGENDA-ÍTÉLET MEGHOZTA AZ ÉBREDÉST
Az Urgenda-ítélet az európai színtéren hasonló áttörést jelent, mint amit a Massachusetts v. Environmental Protection Agency ügy jelentett az Egyesült Államokban. Ez volt az első eset, amikor egy európai állam kormányát a saját legfelsőbb bírósága marasztalta el, és szigorúbb kibocsátáscsökkentési lépésekre kötelezte.
Az ítélet legfigyelemreméltóbb pontja az, amelyben a bíróság jogellenesnek minősítette a kormány kibocsátáscsökkentési ütemtervét. Első ránézésre egy laikus számára talán nem tűnik nyilvánvalónak, hogy a bíróság miért találhatja jogsértőnek az üvegházhatású gázok kibocsátási céljainak csupán néhány százalékos módosítását. Ahogy korábban említésre került, a holland kormány 2011-ben a 2020-ig teljesítendő eredeti 30%-os kibocsátáscsökkentési célt 20%-ra mérsékelte, miközben az évszázad második felére előirányzott drasztikus és gyors csökkentést helyezett előtérbe. A bíróság érvelése szerint azonban a kormány nem dönthet szabadon ezen két kibocsátási stratégia között. A politikai döntéshozatalnak ugyanis vannak korlátjai, amelyeket a természettudomány szab meg.
A tudományos tények szerint az üvegházhatású gázok a kibocsátásuk után akár 200 évig is a légkörben maradhatnak, és a felhalmozódó molekulák miatt a korábbi kibocsátások felmelegítő hatása még évszázadokon át érezhető lesz. Ez azt jelenti, hogy ha a kibocsátáscsökkentést későbbre halasztják, még akkor is, ha az később drasztikus intézkedésekkel történik, összességében sokkal melegebb légkört eredményez, mintha a csökkentést fokozatosan, de korábban kezdték volna meg. Így a két különböző kibocsátáscsökkentési stratégia hatásai nem tekinthetők egyenértékűnek, és a bíróság szerint ez az eltérés jogi szempontból is jelentőséggel bír.
A fentiek fényében felmerül kérdésként, hogy hogyan valósulhat meg az egészséghez (testi-lelki egészséghez) és egészséges környezethez való jog Magyaroroszágon, amelyeket az Alaptörvényünk deklarál, ugyanakkor egyes környezetre és egészségre káros tevékenységek nem kerültek (még) pönalizálásra? Reálisan elképzelhető, hogy Magyarországon sikerrel indíthatna pert egy szervezet a holland példához hasonlóan a kormány ellen arra hivatkozással, hogy nem tartja be a vállalt klímacélokat?
Felhasznált szakirodalom:
Sulyok Katalin: A klímaperek kihívásai és sikerei – az Urgenda-ítélet tanulságai
https://wesr.unep.org/climate/
Szerző: Szabó Vivien
