2017.08.01.

A korlátolt felelõsségû társaságok (kft.) és a civil szervezetek is egy év haladékot kaptak az új Polgári törvénykönyv (Ptk.) azon rendelkezéseinek átvételére, amelyek határideje eredetileg idén március 15-én járt volna le. A döntés értelmében a kft.-knek legkésõbb 2017 tavaszáig kell hárommillió forintra emelniük törzstõkéjüket.
A képviselõk a Fidesz kezdeményezésére 175 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül fogadták el a Ptk. hatálybalépésével összefüggõ törvénymódosítást.
Az elõterjesztõk egyike, Gulyás Gergely, a kormánypárt frakcióvezetõ-helyettese szerint a kft.-knek azért kellett haladékot adni, mert számos jelzést kaptak arról, hogy a társaságok nem tudnak idõben eleget tenni a Ptk. elõírásainak.
A Ház döntésével egyértelmûvé tette azt is, hogy a korlátolt felelõsségû társaságokat terhelõ kötelezõ tõkeemelés után járó magas, 40 ezer forintos illetéket akkor sem kell megfizetni, ha a cég egyéb adatváltozást is bejelent, és ezen esetek többségében is az általános változásbejegyzési illetékmérték, vagyis 15 ezer forintot kell fizetni.
A Fidesz alelnöke korábban azt is elmondta, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) február 19-i tájékoztatása szerint a 81 ezer magyarországi civil szervezetbõl 53 ezer, vagyis az érintettek 65 százaléka nem hajtotta még végre az elõírt változtatásokat. Hangsúlyozta, a változtatás nélkül ezen civil szervezetek mûködése jogellenessé vált volna.
2016-03-02 10:57:17
A fenti írás kizárólag általános tájékoztatás célját szolgálja, és nem minősül jogi tanácsadásnak.
Az egyedi ügyek megítélése minden esetben a konkrét tényállás és körülmények függvénye.
Irodánk jogi állásfoglalást, illetve személyre szabott tanácsadást kizárólag megbízás alapján nyújt.
Kérjük, vegye figyelembe a cikk megjelenésének időpontját, mivel a jogszabályi környezet időközben változhatott, így az itt szereplő információk később már nem feltétlenül aktuálisak
vissza